2015. május 2., szombat

az utolsó - the last one

Valami véget ér, kezdődik más talán - ahogy az ének mondja. Zsolcai tartózkodásom lassan végéhez ér.

My journey and my time in Alsozsolca has come to it's end, something new begins.

2015. január 22., csütörtök

Can you cry? Tudsz sírni?

Megérintenek azok a szavak, amiket Ferenc pápa manilai látogatása alkalmával mondott. Az egyházfő a Fülöp-szigeteken óriási tömeg előtt beszélt, 3 tanúságtevő, köztük egy kislány:

"sok gyereket elhagynak a szülei. Sokan közülük áldozatokká válnak, és rossz dolgok történnek velük, például kábítószeresek, prostituáltak lesznek belőlük. Isten miért engedi meg, hogy ezek megtörténjenek velük, pedig ők nem tehetnek semmiről? Miért csak kevesen segítenek nekik?" - kérdezte.
"A kislány, aki menedéket talált egy egyházi fenntartású közösségben, nem tudta végigmondani, amit akart, elsírta magát. Ferenc pápa megölelte, majd elkezdte tervezett beszédét, de félbehagyta azt, és inkább a Glyzelle kérdéseire reagált: "Ő eddig az egyetlen, aki megválaszolhatatlan kérdéseket tett fel, de azokat sem szavakkal fejezte ki, hanem könnyekkel. Miért szenvednek a gyerekek?" - kérdezte. "Mindegyikőtök kérdezze meg magától: tudok-e sírni, amikor éhező gyereket látok, egy utcagyereket, aki kábítószeren él, egy hontalant, elhagyottat, egy olyat, akit kihasználnak, akit a társadalom rabszolgaként használ?"

I am touched by the words of Pope Francis spoken at his visit to Manila. The head of the Church in the Philippines spoke in front of a huge crowd, three witness, including a little girl:

"Many children are abandoned by their parents, they become victims and have to suffer bad things, like drug, prostitution. Why does God allow these to happen? Children are not guilty for this. Why only few people are helping those little ones?" - she asked.

"The little girl, who had taken refuge in a church-run community center, could not finish her speech, she started to cry. Pope Francis embraced her and began his scheduled speech, but later abandoned it, preferring to respond to the question Glyzelle asked." She is so far the only one who asked unanswerable questions, but they are not expressed in words, but tears. Why suffer the children "- he said." All of you ask yourself: Can I cry when I see a starving child, a street kid who lives in drugs, a stateless, left in one of those who are exploited, who are used by others as a slave? "

2015. január 8., csütörtök

Gyermeki imatöredékek egy havas estén:

- Köszönöm, Istenem, hogy havazást indítottál, és hogy most lassabban mennek az autók, add hogy ne menjenek olyan gyorsan, hanem csak negyvennel és köszönöm, hogy most nem dudálnak. Azt kérem, Jézus, hogy világra jöhess, és hogy itt vagy közöttünk, a kereszt a te helyed.

- Kérlek Istenem a terhes nőkért, a betegekért, és hogy a Milán anyukája erőt tudjon felszedni, ezt a Milán nevében is kérem.

- Isten, add hogy ne legyenek gyilkosok az emberek, és a nagyon gonoszakat csukják le, inkább csukják le őket a börtönbe, hogy rájöjjenek, hogy nem kell szurkálni késsel a másikat, mert az fáj, bele is lehet halni.

- Köszönöm a havat, add hogy most ki tudjuk élni magunkat, amíg gyerekek vagyunk, egyszer úgyis meg kell halnunk. 

21 At that time Jesus, full of joy through the Holy Spirit, said, "I praise you, Father, Lord of heaven and earth, because you have hidden these things from the wise and learned, and revealed them to little children. Yes, Father, for this was your good pleasure. 

2014. december 31., szerda

tarts ki! hold on!

Beírtam az internetes keresőbe ezt a szót: "kitart". Csak néhány cím:
- Kitart az iPhone 6 népszerűsége
- Kitart a Svájcba menekült romák egy csoportja
- Kitart a kamat mellett az MNB
- A Renault is kitart a jelenlegi motorformula mellett
- A jövő héten is kitart a novemberi tavasz
- Kitart a feldolgozóipar jó teljesítménye.

Hm. És mi lenne, ha megnéznénk ezek után a Biblia-keresőjében:

Lk 8, 15A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek. 
2 Tim 3,10Kitartás az apostoli munkában. Te követtél a tanításban, életmódom és életcélom tekintetében, a hitben, a kitartásban, a szeretben, a türelemben,
Jak 1,3Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. 4A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül. 

A 2015-ös évben ezt az erényt szeretném gyakorolni: kitartás. Az Úr dicsőségére.

I entered the internet search the word "endure". Only a few titles:

- The popularity of the iPhone 6 endures

- A group of Roma refugees endure in Switzerland

- The interest of the Bank persists

- Renault stands by the current engine formula

- Next week spring is enduring

- The good manufacturing performance endures.

Hmm. And what if we look after this same word in the Bible:


Lk 8,15 But as for that in the good soil, these are the ones who, when they hear the word, hold it fast in an honest and good heart, and bear fruit with patient endurance.


2 Tim 310 Now you have observed my teaching, my conduct, my aim in life, my faith, my patience, my love, my steadfastness

James 1, 3 because you know that the testing of your faith produces endurance   

In the year 2015, I would like to practice this virtue: perseverance. For the glory of the Lord.





2014. december 16., kedd

karácsonyi ének - christmas carol

Csillagpuha éjben titkot súg a csend....
Csillagpuha éjben ember született,
pásztorszemek nézik a megnyílt eget.
Szűzi virág árasztja illatát,
szeretve ébred a szomjas világ.

Idén hallottam először ezt a karácsonyi éneket, nagyon tetszik. Főleg a legutolsó sora. "Szeretve ébred a szomjas világ". Mert ez így igaz. Karácsony reggelére szeretve ébredünk fel. Bár nem mindig érezzük át, egészen, teljesen a pici-baba Jézus és a mennyei Atya szeretetét. Sok gátja van ennek a folyamnak, mire eljut a szívünkhöz. Először is, ha mi nem szeretjük magunkat, akkor gátat vetettünk máris ennek a szeretetnek és csak hírből ismerjük, könyvből. A karácsony azért is lehet jó alkalom arra, hogy a meghitt Isten-kapcsolatra rátaláljunk, mert ezen az estén Jézusról úgy van tudomásunk, mint egy kis csecsemőről. A hatalmas Isten lenne ő? Igen. Ne féljetek, hirdetik az angyalok, tehát ne félj az Istentől! Egy kicsiny szempár néz rád. Nem vár teljesítményt, nem követel még több áldozatot tőled, nem olvassa fejedre a bénaságaidat, csak itt van. Itt van neked és nekem. Nem ijesztget és nem fenyeget, nem terrorizál és kéri hogy te is békülj meg magaddal. Igen, elsősorban magaddal, aztán vele és a felebarátoddal is.   

gyerekszáj - 2

Épphogy leültem a székemre, hogy elkezdjük a hittanórát a másodikosokkal, mire az egyik kisfiú csak úgy a derült égből: "- Én mindent megtennék a Jézusért. Harcolnék is érte, ha kell." Oh, nahát! Tetszett a ki srác őszinte 2 mondata. Ez a 7-8 évesek totális odaszánása, az amolyan "életünket és vérünket" felkiáltásra emlékeztető elkötelezettség. Péter apostol is így volt, aztán elesett. De újrakezdhette. Jézus egyébként sokszor a tanítványokat ilyen lelkes és tüzes állapotukban nem tovább ösztönzi, hanem lehúzza őket gyorsan a földre, nehogy elszálljanak.

gyerekszáj - 1

Énekeltük a gyerekekkel gyerekórán is ezt az éneket, amit egyébként az óvodában tanultak:
"Adventi hírnök friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng,
Ha zörget Jézus jól figyelj ám,
Betér a szívünk ajtaján,
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr."

Ez az ének 2. versszaka hivatalos szöveggel. Egy némiképp módosult változatban így énekelte az egyik kislány a csoportban nagy magabiztossággal: "ha zörget Jézus, jól figyelj ám, betöri szívünk ajtaját". Felkaptam a fejem, a mindenit, ez Jézusra nem jellemző. Betörni mások szívének ajtaját? Kopogás nélkül berontani, átgázolni valakin? Letaglózni, ajtóstul rohanni a házba? Nem, ezek nem jézusi módszerek. Milyen jó. Inkább csak a jó értelemben vett áttörésre tudok gondolni, hogy mentsem a kislányt, aki félreénekelte a szöveget. Sokszor én is áttörésre várok itt a gyülekezetben. Valaki törje át az elválasztó falakat!!! A berlini fal féle vasfüggönyök áttörésre várnak, de nem a szívünk ajtaja. 

2014. december 15., hétfő

testvér

Mikor van vége az éjszakának?
A bölcs rabbi megkérdezte tanítványait, miről lehet megtudni, hogy vége az éjszakának, és hasad a hajnal?
- Talán arról, hogy a kutyát meg lehet különböztetni a macskától!
- Nem - szólt a rabbi.
- Biztosan arról, hogy a fügefát meg tudják különböztetni a narancsfától.
- Nem - szólt ismét a rabbi.
- Hát, ha egyik sem, akkor mondd meg végre, hogy miről - kérdezték a fiatalok.
- Amikor egy ismeretlen személy arcába nézel, és ráismersz benne nővéredre vagy testvéredre. Amíg ez nem történik meg, addig sötétségben élsz - hangzott a rabbi válasza.

2014. december 7., vasárnap

a szegény Jézus a mi kincsünk / the poor Jesus is our treasure

Amikor a szegényekről, rászorulókról beszélünk, és az adakozásról, akkor ezt egy rendes, becsületes, jószívű adakozó úgy képzeli el, hogy mi adunk, ők meg örülnek. De ez nem mindig van így. Nem minden szegény olyan jó szegény, hogy beossza, hogy kiszámolja, hogy félretegye. Pedig mi azt várnánk, hogy ossza be, számolja ki, tegye félre. De nem teszi. Nem jó szegény, rossz szegény. Divatos ruha kell neki, eladja az adományba kapott tárgyakat, eltüzeli a bútort, a ruhát is. Rossz szegény, mert kólára, chips-re, csokira költ, ahelyett, hogy sima vizet inna, és gyümölcsöt enne. Találékony, beszerez, eltulajdonít, szóvá teszi, ha nem tetszik neki valami, pedig mi azt várnánk, hogy viseljen el mindent csendben, szó nélkül, legyen hálás, legyen jó szegény. De nem az. Cigire is költ, és sok más felesleges dologra, pedig egy jó szegény, csak kenyeret, és csak rávalót, abból is a legolcsóbbat. Pedig olyan szívesen segítenénk.... a jó szegényeknek.

Hát igen, ezeket a gondolatokat egy másik blog ihlette, és mióta elolvastam, másképp járok-kelek. Rá kellett döbbennem, hogy Jézus szeretete egyforma "a jó és a rossz szegények" felé is. Amikor ajándékként átnyújtok valamit, akkor a megajándékozott dönti el, hogy mit tesz az ajándékommal. Azt is ő dönti el, hogy egyáltalán elfogadja-e. Azt is, hogy hálás lesz-e. Jézus egy alkalommal egyszerre 10 leprást gyógyított meg, a 10-ből csak egy jött vissza megköszönni azt, hogy megváltoztatta az életét. Jézus mégis mind a 10-et egyformán szereti.
Jézus karácsonykor szegénnyé lett értünk, hogy mi gazdagok legyünk, mert ő a miénk lehet. Micsoda ajándék! Micsoda kincs! Jézus önmagát adja, az Isten emberi ruhát ölt. A szegény Jézus, a mi gazdagságunk.

Let me share some thougths about poverty. Poor people are everywhere. We expect poor people to be good poor people. Good means that they shall be thankful, when we give. They shall be happy, when we give generously. They shall spare money, they shall save money. But they don't do all this. Good poors wear old clothes, but the bad poors want alwys fancy things. Bad poors buy coke, chips and chocolate, but they should have drink only water, and eat fruits. Oh, they are bad poor people, we say. We expect that they may be always silent and suffer and survive every season, but they are sometimes angry and loud, speak for themselves. Oh, how we would love to help poor people.... but the good ones only.
 
"For you know the grace of our Lord Jesus Christ, that though He was rich, yet for your sakes He became poor, that you through His poverty might become rich.2Cor 8,9." We read in the Bible, Jesus is our gift, and sometimes we don't realize the measure of this Gift. God clothed in human. God loves both the good poors and the bad ones too. Our wealth, our treasure is the poor Jesus. Do you accept Jesus as a gift? Are you thankful, are you happy? It is your choice!

adventben

Itt az idő. Beteljesült már az idő. A jelentőségteljes idő érkezett el. Ki teszi jelentőségteljessé? Neked ki? "Emeljétek fel fejeteket, egyenesedjetek fel!"- olvassuk a Szentírásban. Szeretem ezt olvasni. Felegyenesedve várom, leborulva áldom, táncolva, ujjongva dicsérem!

It is time for advent. The meaningful season is here. Who makes it so important? What about you? "Look up and lift up your heads, because your redemption draws near" - we read this sentence in the Bible. I like it. I am waiting for Him, praising Him, dancing for Him!

2014. október 15., szerda

ezt nézzétek!!

Look at this:








We Have a new church building!!! Yay!

Új templomunk van! Éljen!
Van egy új templomunk! Van egy új terünk, egy új épület, amit kövekből építettek fel. Halott kövekből. Nem tudtam, de Patrick püspökünk is az élő kövekről beszélt, ahogy magam is, ünnep előtti bejegyzésemben. És most íme, felszenteltük, felavattuk, megvendégeltük, kitakarítottuk, rendbe raktuk, befejezték, lefestették. Ez mind befejezett és múlt. Most valami új kezdődik. A kő elhengerítve, Jézus él! Igen, ez a kérdés, pont ez: hogyan lehetünk élő kövek, hogy lelki házzá épüljünk?

We have a church! We have a new space, a new building to fill in. The sanctuary was build of dead stones, my question is, how could we be living stones?
Bishop Patrick Streiff preached about living stones, yes he did. I did not know that, but in my last update before the ceremony, I also spoke about the living stones. Here you find the official report:

http://www.umc-europe.org/artikel_3216.php

2014. október 8., szerda

under construction...

A templomunk, ahogy egyházunk is mindig is építési terület marad. Mióta zajlik már a templom építése! És még mindig nincs kész. A gyülekezet is állandóan építési terület marad átvitt értelemben. Lelki házzá épülünk, mint élő kövek. A szombati felszentelés előtti munkás napok zajlanak jelenleg. A képek október 8-án készültek:

Our church and our congregation is and will always be "under construction". The roma UMC in Alsózsolca celebrated the good start in 2011 and now 3 years later the church is standing, but still not ready. With the community it's the same, it will always be a place where "construction works are running". We are like spiritual stones, we have to form a spiritual house.
The pictures show you the church inside and outside as it looks like today, October 8. 2014:







happy faces

Ezt a képet még nyáron készítették, rólam és Csengéről. Ami nagyon tetszik rajta, az Csenge arca, az a pici, ami látszik belőle. Örömteli arc. Valaki nemrégen így bátorított: bár nehéz a munkád, de az ott lakó gyerekeknek a te jelenléted nagyon sokat jelent. Ehhez illusztráció ez a kép. Magvetés még egy ölelés is.

 

This picture was made in the summer. I am in green shirt, Csenge is giving me a hug. What I like very much on this picture is the face of this little princess. Do you see it? She is happy. Some days before someone encouraged me with these words: "your job may be difficult, but think of all those kids, it means a lot for them that you are there." This pic is the illustration for this sentence: 


2014. szeptember 23., kedd

hála, hála, hála

Köszönöm a rózsaszín felhőket, a lemenő napban fürdőző sárga faleveleket,
köszönöm, hogy van kinek megköszönni,
köszönöm a hegedű és a cselló húrjait, amik olyan puhán tudnak megrezzenni,
köszönöm a korai kelést, az illatos gyertyát,
köszönöm a sárga Borsod Volán buszokat,
köszönöm a világoszöldet, a sötétzöldet és a zöld ezer árnyalatát,
köszönöm a hálaadás ünnepét,
köszönöm a cigányokat, akik olyanok, mint a vadrózsa, nőnek, amerre utat találnak,
megvan a maguk szépsége, és vadsága, kevés is elég nekik az élethez
köszönöm az embertársam bizalmát, amikor láthatom őt megnyílni
köszönöm a könyveket, s a tanulást
köszönöm az életem, s minden emberéletet
köszönöm a cserfes kislányokat, akik olykor kihúzzák belőlem a gyufát
köszönöm a szépen illusztrált hittankönyveket,
köszönöm a gesztenyét, amit attól a fekete kisfiútól kaptam óra elején,
köszönöm a 2 hetes kisbabát, akit a kezembe adtak, hogy fogjam egy kicsit
köszönöm az emberi lelket, hogy olyan gyönyörűre és titokzatosra alkottad,
köszönöm azt is, ami nehéz, köszönöm azt is, ami könnyű,
köszönöm a megváltást és a kegyelem ízét,
köszönöm, hogy közöm lehet Hozzád!

Thank you for pink clouds and the yellow leaves in the sunshine,
thank you for the One who created all,
thank you for the strings of the cello and violin,
thank you for waking up early, for candles that have a smell,
thank you for yellow busses,
thank you for Thanksgiving
thank you for gypsies, who are like wild roses, they grow wherever they find a little space on earth to live, and have their beauty and wildness, they live from little
thank you for the confidence of others
thank you for books and studying,
thank you for my life and every human being,
thank you for those tricky girls at school who sometimes make me nervous,
thank you for nice books for kids
thank you for the little gift of that black haired boy in the first class,
thank you for the 2 weeks old little baby that I could hold in my hands
thank you for the soul of men, that was wonderfully made by You,
thank you for easy things and for hard things
thank you for redemption and for the taste of grace,
thank you for being Yours!

2014. augusztus 28., csütörtök

Keresztmetszetek az amerikai hétről



Kereszt-metszetek az amerikai hétről

4. kép
Az amerikai csapat Virginia államból és magyar segítők Szegedről, Kistokajból, Szolnokról érkeztek, hogy közelebb hozzák Isten szeretetét. Isten jó, de ezt le kell fordítani gyereknyelvre, tettekre, ölelésre, ajándék-színezőkre, egy pohár vízre, mosolyra, törődésre. Ezért szerveztük és álmodtuk meg ezt a nagy bevetést, missziós akciót. Hálás a szívem!

pic 4 The american mixed group came from Virginia state and the hungarian helpers and translators from Kistokaj, Szeged, Szolnok to bring closer God's love. God is good, but we have to translate this into children-language, so actions, hugs, gifts a glass of water, smiles and care. That's why we organized this big event, this mission action. My soul is thankful!
5. kép
Este 7 óra. Szabadtéri evangélizáció. Személyes hangvétel, akkordok és összhangzatok, cimbalom, hegedű, gitár, kóbor kutyák, gyerekek lógnak a buszmegálló falán is, 3-400 ember gyűlik össze, Isten igéje hangzik.
pic 5
7 pm. Open-air evangelization. Personal testimonies, harmony, nice melodies, violin, cimbalom, guitars, dogs, children sitting on the busstaion's wall, 3-400 people gathered, God's word is proclamed.

Kereszt-metszetek az amerikai hétről

1. kép
Délelőtt. Gyerekek tolonganak a templom bejáratánál, hogy bejussanak. 24-es csoportonként engedjük be őket. Mikor mehetek be? Meddig vannak még bent? Mit fogunk csinálni, Lilla néni? Én hadd menjek be a következő csoporttal! - kérdezik, kérik a gyerekek.
pic. 1
Morning. Children are waiting for they turn, we only let in 24 at a time. And they keep asking and asking: "When will you let us in? Will I be in the next group? What we're gona make today, Miss Lilla?"

 2. kép
Bejutottunk!!! Végre. Képkeretet díszítünk! Kinn az udvaron frizbi, foci, vízibomba-őrület.

pic 2 We are inside!!! We decorate the frames with stickers. Outside they are playing soccer, frizbi, and they go mad for water-balloons.

3. kép
Felülről minden más. Madártávlat, isteni perspektíva. Segítőink és a lelkes gyereksereg egyveleg:
pic 3
From the air things look different, the perspective of God and birds. Helpers and lively kids down there in a circle.


2014. augusztus 9., szombat

Bükkszék családostul

Bükkszéken immáron másodszor táborozott a metodista egyház. Családok és egyedülállók, kicsik, nagyok. A téma ez volt: Világíts! - hogyan kell úgy élni, hogy világítani tudjunk? Világítani a gyülekezetben, világítani a társadalomban és a családban is. Az egyik öröm, hogy nagyon sokan tudtak eljönni és részt venni Zsolcáról, a másik, hogy sokkal nagyobb kedvvel vettek részt minden programon korábbi évekhez képest. És újra koncertet adtak, két év kihagyás után.

Bükkszék - family camp of UMC Hungary. Families, singles, little ones and older people. The topic was: let it shine! - How can we be shining lights in the society, in our congregations and in our families? What a great joy to see so many at the camp from Zsolca, and waht a joy that they were willing to participate more and more on our programms during camp. And again the big event: concert:

https://www.youtube.com/watch?v=FGj6D2NWo9g#t=38