Köszönöm a rózsaszín felhőket, a lemenő napban fürdőző sárga faleveleket,
köszönöm, hogy van kinek megköszönni,
köszönöm a hegedű és a cselló húrjait, amik olyan puhán tudnak megrezzenni,
köszönöm a korai kelést, az illatos gyertyát,
köszönöm a sárga Borsod Volán buszokat,
köszönöm a világoszöldet, a sötétzöldet és a zöld ezer árnyalatát,
köszönöm a hálaadás ünnepét,
köszönöm a cigányokat, akik olyanok, mint a vadrózsa, nőnek, amerre utat találnak,
megvan a maguk szépsége, és vadsága, kevés is elég nekik az élethez
köszönöm az embertársam bizalmát, amikor láthatom őt megnyílni
köszönöm a könyveket, s a tanulást
köszönöm az életem, s minden emberéletet
köszönöm a cserfes kislányokat, akik olykor kihúzzák belőlem a gyufát
köszönöm a szépen illusztrált hittankönyveket,
köszönöm a gesztenyét, amit attól a fekete kisfiútól kaptam óra elején,
köszönöm a 2 hetes kisbabát, akit a kezembe adtak, hogy fogjam egy kicsit
köszönöm az emberi lelket, hogy olyan gyönyörűre és titokzatosra alkottad,
köszönöm azt is, ami nehéz, köszönöm azt is, ami könnyű,
köszönöm a megváltást és a kegyelem ízét,
köszönöm, hogy közöm lehet Hozzád!
Thank you for pink clouds and the yellow leaves in the sunshine,
thank you for the One who created all,
thank you for the strings of the cello and violin,
thank you for waking up early, for candles that have a smell,
thank you for yellow busses,
thank you for Thanksgiving
thank you for gypsies, who are like wild roses, they grow wherever they find a little space on earth to live, and have their beauty and wildness, they live from little
thank you for the confidence of others
thank you for books and studying,
thank you for my life and every human being,
thank you for those tricky girls at school who sometimes make me nervous,
thank you for nice books for kids
thank you for the little gift of that black haired boy in the first class,
thank you for the 2 weeks old little baby that I could hold in my hands
thank you for the soul of men, that was wonderfully made by You,
thank you for easy things and for hard things
thank you for redemption and for the taste of grace,
thank you for being Yours!
Elhatároztam, hogy tágra nyitom a szívem, hogy az is beleférjen, akinek más a bőrszíne és a kultúrája, mert Jézus is ezt tette. I have decided to open my heart wide that I may welcome people with a different colour or culture, because Jesus did the same.
2014. szeptember 23., kedd
2014. augusztus 28., csütörtök
Kereszt-metszetek az amerikai hétről
4. kép
Az amerikai csapat Virginia államból és magyar segítők Szegedről, Kistokajból, Szolnokról érkeztek, hogy közelebb hozzák Isten szeretetét. Isten jó, de ezt le kell fordítani gyereknyelvre, tettekre, ölelésre, ajándék-színezőkre, egy pohár vízre, mosolyra, törődésre. Ezért szerveztük és álmodtuk meg ezt a nagy bevetést, missziós akciót. Hálás a szívem!
pic 4 The american mixed group came from Virginia state and the hungarian helpers and translators from Kistokaj, Szeged, Szolnok to bring closer God's love. God is good, but we have to translate this into children-language, so actions, hugs, gifts a glass of water, smiles and care. That's why we organized this big event, this mission action. My soul is thankful!
5. kép
Este 7 óra. Szabadtéri evangélizáció. Személyes hangvétel, akkordok és összhangzatok, cimbalom, hegedű, gitár, kóbor kutyák, gyerekek lógnak a buszmegálló falán is, 3-400 ember gyűlik össze, Isten igéje hangzik.

pic 5
7 pm. Open-air evangelization. Personal testimonies, harmony, nice melodies, violin, cimbalom, guitars, dogs, children sitting on the busstaion's wall, 3-400 people gathered, God's word is proclamed.
Kereszt-metszetek az amerikai hétről
1. kép
Délelőtt. Gyerekek tolonganak a templom bejáratánál, hogy bejussanak. 24-es csoportonként engedjük be őket. Mikor mehetek be? Meddig vannak még bent? Mit fogunk csinálni, Lilla néni? Én hadd menjek be a következő csoporttal! - kérdezik, kérik a gyerekek.
pic. 1
Morning. Children are waiting for they turn, we only let in 24 at a time. And they keep asking and asking: "When will you let us in? Will I be in the next group? What we're gona make today, Miss Lilla?"
2. kép
Bejutottunk!!! Végre. Képkeretet díszítünk! Kinn az udvaron frizbi, foci, vízibomba-őrület.
pic 2 We are inside!!! We decorate the frames with stickers. Outside they are playing soccer, frizbi, and they go mad for water-balloons.
3. kép
Felülről minden más. Madártávlat, isteni perspektíva. Segítőink és a lelkes gyereksereg egyveleg:
pic 3
From the air things look different, the perspective of God and birds. Helpers and lively kids down there in a circle.

2014. augusztus 9., szombat
Bükkszék családostul
Bükkszéken immáron másodszor táborozott a metodista egyház. Családok és egyedülállók, kicsik, nagyok. A téma ez volt: Világíts! - hogyan kell úgy élni, hogy világítani tudjunk? Világítani a gyülekezetben, világítani a társadalomban és a családban is. Az egyik öröm, hogy nagyon sokan tudtak eljönni és részt venni Zsolcáról, a másik, hogy sokkal nagyobb kedvvel vettek részt minden programon korábbi évekhez képest. És újra koncertet adtak, két év kihagyás után.
Bükkszék - family camp of UMC Hungary. Families, singles, little ones and older people. The topic was: let it shine! - How can we be shining lights in the society, in our congregations and in our families? What a great joy to see so many at the camp from Zsolca, and waht a joy that they were willing to participate more and more on our programms during camp. And again the big event: concert:
https://www.youtube.com/watch?v=FGj6D2NWo9g#t=38

egy új cserkész
Az erdélyi táborunkba vittem magammal egy 12 éves fiút Zsolcáról. Már az nagy dolog, hogy elengedték a szülei, semmi nem szólt közbe, és a tábor ideje alatt sem történt vele baj. Hála ezért! Jól érezte magát, teljesítette az újonc próbát és cserkésszé avattuk! Büszke vagyok rá!
In our Scout Camp we had great time together, I was not the only one from Zsolca, there was a 12 year old boy with me. It is already a great thing that the mother allowed him to come, she was anxious. Thank God, he was fine and came back as a real scout. He passed the trials and challenges and became member! Wow! I am proud of him!

roma holocaust
2014. augusztus 2. 70 éves évfordulója van a roma holocaustnak. Egy videót linkeltem ide egy krakkói összejövetelről.
August 2, 2014. 70 years ago more than 2000 roma were put to death. Here you find a video about an event organized by young people in Krakow, Poland.
https://www.youtube.com/watch?v=fnvl0EfeJYc#t=197
August 2, 2014. 70 years ago more than 2000 roma were put to death. Here you find a video about an event organized by young people in Krakow, Poland.
https://www.youtube.com/watch?v=fnvl0EfeJYc#t=197
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)