Iskolai folyosó. Gyerekek jönnek mennek. Várom, hogy mindenki kijöjjön a füzetével és tolltartójával és átmehessünk a hittanos terembe. 7 éves fiúcska. Ahogy odajön sorakozni, látom, hogy valami nincs rendben. Panaszkodik az egyik osztálytársára, nevezzük Pistinek, mindig felidegesíti, még meg is mutatja: "látod ő a Pisti.". Átvonulunk hittanórára. Mondom, hogy kezdjük el imádsággal. Ki imádkozzon? Több jelentkező is van, megállapodunk, hogy fiú lesz. Pont ő, akit úgy felhúzott a társa a szünetben. És íme olyan megható és őszinte imát mondott el, amilyet csak egy 7 éves gyerek tud. Próbálom minél hűebben visszaadni: - Jó Urunk, köszönjük, hogy együtt lehetünk....(szünet)...(kissé mérges hangon folytatja)...Istenem, térítsd az igazságra Pistit, hogy ne csinálja ezt... (kis szünet) mert mindig kihúzza belőlem a gyufát......(szünet)....és kérlek, jó Uram, a papómért, hogy tudjon a mű lábával jól járni. ÁMEN.
Hát ilyen eredeti imát és ennyire eredeti új szótalálmányt, mint ez, hogy: "kihúzza belőlem a gyufát". Ilyen gyönyörű imádságot! Azért gyönyörű, mert olyan indulattal imádkozott, ami éppen benne volt, nem szépített a dolgon semmit. Milyen nagy dolog! Később megtanuljuk, hogy hogyan illik imádkozni. De 7 évesen még bátran, akár ingerült hangon elpanaszolhatjuk Istennek, hogy valaki "kihúzza belőlünk a gyufát". Irtó édes volt, azért majdnem elnevettem magam, még jó, hogy imádságnál csukva van a szemünk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése