Ahogy ballagok végig ezen a hosszú városon gyalog, sokszor nem tudom, hogy mindenkinek köszönnöm kell-e vagy sem. Figyelem az arcokat, hogy ismerem, vagy nem, láttam a gyülekezetben, vagy nem. Van aki megáll vagy biciklijével odakanyarodik mellém és beszélgetünk. Előfordul, hogy már messzebbről hallom, 'nézd ott a Lilla'. Ahogy elmentek az amerikaiak és én maradtam, másnap történetesen egy kisfiú, akit biciklijén vitt apukája, szinte leesett a helyéről a meglepetéstől: hogyhogy Lilla még itt van Zsolcán?? - ez volt az arcára írva. Mint amikor hosszasan bámulunk, hogy tényleg ő az?? Van, aki messziről meglát és bevár, míg odaérek, akkor hosszabban társalgunk. Kapok 'sziát', elhangzik 'Csókolom' is. A lelkész kislánya egyszerűen kombinálta a dolgot és 'Szia, Lilla néni'-vel köszön. Ma az egyik fiúcska megkérdezte, hogy most akkor lehet engem tegezni. Mondtam, igen. De aztán a következő mondatában még mindig magázott...:) Kedvesek. Egyébként a tanyában egymás között ez a divat: "Cső" de még jobb a "Csősztök" többes számú alak, hát ez maszek. Eszembe jut Fabiny Tamás egyik írása, meg kell hogy osszam:
"Pertu
"Tessék mondani, tegezhetlek?",
kérdezte tőlem egy csöpp kisfiú.
Megelőlegezte magának a bizalmat.
Válaszomat meg sem várva,
megtalálta a megfelelő formát.
Láttam,
biztonságban érzi magát mellettem.
Korábbi félelmét már elfelejtette.
Belekapaszkodott a nadrágszáramba,
tréfából belebújt a papucsomba.
Ilyenek vagyunk mindannyian.
Ott sertepertélünk az Isten közelében,
előbb úgy teszünk,
mintha véletlenül vetődtünk volna oda,
majd egyre természetesebben forgolódunk körülötte,
ám sokáig még nem merjük megszólítani.
De a világért sem tévesztenénk szem elől.
Aztán két marokra fogjuk bátorságunk,
odasomfordálunk hozzá,
felnézünk rá,
alig tudjuk leplezni, hogy szívünk kalapál,
nagy levegőt veszünk,
és megszólítjuk,
Büszkék vagyunk arra,
hogy tegezhetjük.
Ő pedig talán
megértően mosolyog
sutaságainkon."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése