Elhatároztam, hogy tágra nyitom a szívem, hogy az is beleférjen, akinek más a bőrszíne és a kultúrája, mert Jézus is ezt tette. I have decided to open my heart wide that I may welcome people with a different colour or culture, because Jesus did the same.
2013. október 29., kedd
Abony - Roma nap
Teljesen átitatódtam zenével, azt hiszem a lelkemben gitárhúrok vannak. Hétfőn reggel arra ébredtem, hogy a bensőmben hallom a gitárszólót és az egész zenekart. Abony az a hely, ahol 20 évvel ezelőtt 1993-ban elindult egy gyülekezet építése. Én 1993-ban az általános iskolában ültem, és tanultam szorgalmasan. De a zsolcai énekesek, gyülekezeti tagok eljöttek evangélizálni, tanúskodni Abonyba és elindult a roma misszió. Nem csoda, hogy máig is él ez a közösség? Van egy imaterem, egy nagy ház, a kenyér háza, hullik a manna, hull az áldás a Betlehem Közösségi Házban. A 20 éves gyülekezetalapítás jubileumát együtt ünnepeltük zsolcaiak, szolnokiak, abonyiak és egy hatalmas vigadozást csaptunk október 25-26-27-én. Hálát adtunk a 20 évért, külön emléklapot kaptak azok, akik már 20 éve is ott voltak és azóta kitartottak. Jelentem, Alsózsolca 24 fővel megjelent, a helyiek is voltak legalább ennyien, sőt inkább kétszer ennyien.
I was immersed in music during these days, I think in my heart there are guitar strings. On Monday morning as I woke up in my bed I was hearing the guitar solo and the whole band. Abony is a place where roma mission has started 20 years ago, in 1993. At that time I was a grammar school student. But some folks from Alsozsolca came here to preach and testimony of God's love. Isn't it a miracle this living congregation? There you see the renovated church building, which has a sanctuary (on the picture) and many other rooms for youth and children. It is called the Bethlehem Community House. We celebrated the 20th anniversary together folks from Alsozsolca, Szolnok and Abony. Oh what a cool party we had on the 25-26-27th of October. We said thank you for the last 20 years. Not everybody is on the pic, we were more than this!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése